Kishegyesen tartották meg a XX. Vajdasági Magyar Óvodás Színjátszó Találkozót

„A világon a legszebb nyelv az anyanyelv” – mottóval és rekordszámú résztvevővel tartották meg a jubiláris, sorrendben huszadik Vajdasági Magyar Óvodás Színjátszó Találkozót. A kishegyesi színházteremben 430 óvódás és több mint 100 óvodapedagógus részvételével zajlott a rendezvény, melynek eredeti célja az anyanyelv ápolása, gazdag folklórkincsünk megőrzése, a néphagyományok és színes mesevilágunk továbbéltetése.

Dr. Szőke Anna, a Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesületének elnöke, a találkozó megálmodója és szervezője kiemelte, hogy ma is ugyanaz a célja a rendezvények, mint húsz évvel ezelőtt: a néphagyományokra történő építkezés, a gazdag folklórkincs elsajátítása, az egyedülállóan színes mesevilágunk és népi gyermekjátékaink megismertetése, életben tartása. Idén összesen 19 produkcióval neveztek be az iskoláskor előtti intézmények a találkozóra. A csoportok a Vajdaság különböző településeiről érkeztek, de idén egy anyaországi település, Újszentiván óvódás csoportja is fellépett. A zentai és a topolyai iskoláskor előtti intézmények ezúttal három-három csoporttal neveztek.

A szemle megnyitóján a szervező, dr. Szőke Anna, Perpauer Attila, az MNT oktatási bizottságának elnöke, Mohácsi Zoltán, Kishegyes Község alpolgármestere, valamint Kőműves Gizella, a helyi Pán Péter óvoda igazgatónője köszöntötte a fellépő óvodás színjátszókat, felkészítőiket, valamint a megjelent vendégeket. Szőke Anna, elnök, Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesülete ezúttal is hangsúlyozta: a cél, hogy gyerekeink büszkén vállalják a mi identitásunkra jellemző népi gyermekjátékainkat.

A szemle idén sem versenyjellegű, de a produkciókat szakmai zsűri értékelte. A csoportok az elkövetkező napokban hallhatják majd a szakmai értékelést, a szuggesztiókat. A zsűriben két gödöllői szakember, Faust Erika és Zadravecz Teréz, valamint dr. Szőke Anna mellett helyet kapott még a zentai Híres Laura és az adai Sóti Éva.

Dr. Szőke Anna örvendetesnek nevezte a tényt, hogy az eddigi legtömegesebb ilyen rendezvényre végül minden benevezett csoport eljött. Magas színvonal és fegyelmezett magatartás jellemezte a rendezvényt. A szervező nem mulasztotta el kiemelni, hogy a fiatal kishegyesi óvónők mennyit segítettek a szervezésben. A rendezvényen Papp Imre és Molnár Krekity Olga újságírók, Vörös Julianna helybeli könyvtáros, valamint Horváth Katalin és Faragó Éva köszönőlevelet vehetett át az előző színjátszó szemléken való közreműködésért.

Kőműves Gizella a találkozóval kapcsolatban elmondta, hogy minden itt előadott produkció sajátos és megismételhetetlen, a színvonal pedig az évek során folyamatosan emelkedett. Ma már csak igényesen előkészített és színvonalas produkciókat láthatunk a szemlén. A helybéliek számos kísérőrendezvénnyel kedveskedtek a félezer vendégnek, lehetett sétakocsikázni, bábkiállítást megtekinteni, rajzolni, festeni, vagy csak önfeledten játszani a színház parkjában és az óvodaudvarban.

A XX. Vajdasági Magyar Óvodás Színjátszó Találkozó megszervezését Kishegyes Község Önkormányzata, a Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság, a Pán Péter Kishegyesi iskoláskor Előtti Intézmény, valamint a Tartományi Művelődési és Tájékoztatási Titkárság támogatta.

Tóth Péter


A Kishegyesen tartották meg a XX. Vajdasági Magyar Óvodás Színjátszó Találkozót című írás a Vajdaság Ma – Délvidéki hírportálon jelent meg 2015. május 20-án.