Május 15-én Kishegyesen megtartották a XVIII. Vajdasági Magyar Óvodás Színjátszó Találkozót
A Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesülete hívta életre a találkozót, amelyre az első évben, 1995-ben mindössze 6 csoport nevezett be. Csupán Juhász Éva igazgatónő vállalta, hogy az óbecsei óvodások az intézményüket képviseljék, a többiek különféle művelődési egyesületek „színei”-ben érkeztek. A rendezvény az idén vált nagykorúvá, és a 18. találkozóra Vajdaság szinte minden településéről jöttek kis előadók. Összesen 14 produkciót láthattunk. 234 gyermek lépett fel (4—6 évesek) hagyományőrző népi gyermekjátékokat, dramatizált népmeséket előadva. A sok-sok évi tapasztalatcsere meghozta gyümölcsét: a műsorszámok nagyon igényesek, magas színvonalúak voltak, az óvónők szakmai, módszertani tudása sokat fejlődött — állapította meg a Sóti Éva (Ada), Barta Júlia (Bácsfeketehegy), Híres Laura (Zenta) és dr. Szőke Anna (Kishegyes) összetételű bírálóbizottság.
Az idei találkozó a pünkösd jegyében zajlott. Miután Bede Borbála és Kovács Richárd kispajtások elmondták vendégváró jókívánságaikat, Erdei Dorka elszavalta Benedek Elek Pönkösdi harangok című versét. Ezután közös éneklés következett: Két szál pünkösdrózsa, kihajlott az útra… Szívmelengető érzés volt hallani a gyerekek és a kísérő, felkészítő pedagógusok közös „kórus”-át. Persze a közönség is szívvel-lélekkel belesegített az ünnepi nótázásba.
A találkozó résztvevőit dr. Celluska Frindik Erzsébet kishegyesi polgármester asszony, valamint ifj. Juhász Bálint, Kishegyes helyi közösségének tanácselnöke köszöntötte.
Ezután volt minden: csillagszemű juhászok, pletykás asszonyok, legénycsúfolók, mese síppal, dobbal… A gyerekek felelevenítették a népi hagyományainkra épülő lucázást és pünkösdölést is. „Babona, babona, bablencse, legyen benne szerencse…”; „Ki akarok nyílni, mint pünkösdi rózsa…”; „Mit visztek, mit visztek selyem sátor alatt?”; „Egy életem, egy halálom, a szerencsét én is megpróbálom…”; „Hopp Juliska, hopp Mariska…” — énekelték a pajtások teli tüdővel, felszabadult örömmel. Számomra a legmeghatóbb pillanat mégis az volt, amikor pici szájukból felszállt a fohász, az ima, az áldás: „Magamat ajánlom, és kérem az Istent, mindenkit megáldjon!”
m. k. o.
A Hej, Jancsika, Jancsika… című írás a Hét Nap hírportálon jelent meg 2015. május 22-én.
